Letölthető - egyelőre PDF, de hamarosan szerkeszthető és e-könyv olvasókra szánt változatban is - a Pannoni Pathó Pál című kisregény erről az oldalról. 

Ezúton is köszönet mindenkinek, aki elkísérte a díszes kompániát kalandos útjára, alkalmai betérőknek és törzsutasoknak egyaránt!

A blog a továbbiakban nem frissül, de archívumként bármikor felkereshető - a további letölthető formátumokról még előfordulhat, hogy hírt adok ezen az oldalon.

(a blogregény ünnepélyes záróposztja, a héten letölthető lesz az e-könyv formátum is) 

Mire teljesen magamhoz tértem, egész máshol találtam magam, mint legutóbb. Egy homályos, rideg szobában, vagy inkább nagyobbfajta teremben voltam, a fal derengése adott némi fényt. Ablakot nem láttam, ajtót is csak egyet, amiben zöldesen vibráló erőtér feszült.
Igencsak hasonlított egy börtönhöz.
- Felébredt!
- Nézd má', tényleg!
- Na, deák, ide veled!
Még bambán pislogni sem volt időm, máris megragadták a grabancomat, felemeltek, hogy azután fájdalmasan a kemény padlóra ejtsenek. Nagyot nyekkentem. Két repedezett bőrű csizmát láttammagam előtt, amik fölfelé egy össze-vissza szakadt és piszkolt nadrágban folytatódtak. S végül egy olyan fejben végződtek, ami leginkább Kancelláréhoz hasonlított, azzal a különbséggel, hogy a haja pörkölt csomókban meredezett fölfelé, és a bal szeme helyén egy nagy fehér kötés díszelgett.
- Deák! - sziszegte rám. Még a hangja is Kancelláréra emlékeztetett, bár sokkal rekedtebb volt annál.
- Igen? - kérdeztem. Óvatosan körülnéztem, már kezdett kitisztulni a látásom. Sok régi ismerőst láttam. Először egy hangosan ziháló kupacban Pathó Pál uram alakját fedeztem fel. Mellette térdelt egy karcsúbb alak, és Pathó uram megviselt fejét mosta egy vizes kendővel. Menyecske lenne? De ha igen, akkor miért nem engem ápol? Azok után, hogy...
- Deák! - lökött meg valaki durván hátulról. Megnéztem, ki az, s hirtelen igencsak megrémültem. Vitéz János volt, személyesen, még Kancellárnál is megviseltebb állapotban.
- Deák, deák, na és, ha ő az? - dörmögte valaki egykedvűen a Pathó urammal átellenes sarokból. - Láttátok már eleget, mit kell úgy odalenni?

A járőrgép ezer darabra esett szét, a csárdának még egy oldala bedőlt, Pathó uram meg egyszerűen eltűnt. A kunok még idejében fedezékbe ugrottak, s így, megőrizve a lélekjelenlétüket egyből fülön csípték az egyik birodalmit, aki a zuhanástól bambán térdelt a pilótafülke roncsai közt. A társai gyorsabban magukhoz tértek, s a csűr mögé rohantak, menet közben kezükbe materializáltak valami fegyvert, amit épp elő tudtak kapni. A fülöncsípett társuk is ezzel próbálkozott első zavarában, de a kunok mindig kikapták a kezéből, amit sikerült előmaterializálnia, s alig pár perc alatt jobban fel voltak fegyverezve, mint a Roxoláni Nemzeti Gárda.
Szélesitenyerű Fejenagy, egyik kezében egy lézertarackkal, másikban egy jégkockával a csűrre mutatott.
- Oda futott a gyáva népség!
A kunok egyből bekerítették a csűrt, a birodalmiak nem győztek lőpozíciót váltani. Szélesitenyerű Fejenagy közelebblépett, nagy nehezen maga után vonszolva a lézertarackot.
- Gyáva ebök! - kiáltotta. - Ha most előgyüttök, möghagyjuk tetvös kis éltötöket!
A birodalmiak rémülten egymásra néztek.
- Mit akar? - kérdezte a járőrgép pilótája.

Pathó uramban bennakadt az egyik adomája, hangja megszakadt, lehelete némileg megszegődött, amikor alig két centiméterre a füle mellett elzúgott egy lézergépágyúsorozat, majd válaszul a másik irányból fejbevágta egy plazmarepeszgránát, ami gellert kapott rajta, kirepült az ablakon és kint robbant. A csárda egyik oldala eltűnt, a másik három megroggyant.
A kunok a földre vágták magukat, a kecskelábú asztalokat magukra húzták, majd mikor a lövöldözésben egy kis szünet állt be, előkapták ultrahangbicskáikat, s dühösen keresték a támadókat.
Kancellár egy pillanatra mintha egy öltönyöst látott volna elsuhanni egy akkora fegyverrel, mint egy cséphadaró, de lehet, hogy csak a szeme káprázott. Amit viszont biztosan látott, az három sötét kezeslábasba öltözött és arabul ordítozó alak volt a terem közebén, mindenféle furcsa alakú fénylő tárggyal a kezükben.
Ekkor a padlás romjai közül leesett egy jó megtermett titándoboz, s telibe találta az asztal alól épp csak kipillantó Szélesitenyerű Fejenagyot.

Miközben én különféle kun gyógyszerekkel leápolva öntudatlanul feküdtem, Pathó Pál uramék körül zajlott az élet. Legalábbis utólag azt mondták.

Egy lebegőtaxi érkezett Budapestről a csárdához, ahol meghúzták magukat, s két öltönyös férfi szállt ki belőle.
- Hát maguk mög? - nézett rájuk csodálkozva a portárs.
Az öltönyösök közölték vele, hogy egy bizonyos Forintos Kázmérhoz jöttek, bizalmas ügyben. A portárs letette a szalonnát, becsukta a bicskáját, majd beszólt az ivóba, hogy két öltönyös fickó keres valami Forintos Kázmért bizalmas ügyben, ha valaki magára ismer, jöjjön ki.
Kancellár fél percen belül kint volt, némileg ideges állapotban.

LEVÉL

Orzságos Rendőrfőkápitányság
Idegenrendeizseti Reizsleg, Budapezst, Dromedár u. 234

Meiltózságos Urám!

Fozsó hou fozsamán houztak be edzs állítoulágos boubeillázs elmebájost. Ázst joul megvizsláttuk, ászt táláltuk, houdzs eb bájá ván, ráádázsul igázsát izs bezseilt. Őü ván á turáni nemezs eizs címzsetezs Tamássy Tschanád urám, ákit állítoulag elrábolták. Ázs turáni rendőrzség izs tud á dolougról, zsák ők údzs, hogy Támássynák nyouma vezsett.
Ázst mondjá á zsértett, hougy áz többi turáni ráboltá el, ézs jégbe hüötöütték. Ezs eirdekezsen hángzik, de ázs kuruzslói vizsgálat megeröüzsítette. Ízs hát köürözsést ádtunk ki á többi turáni ellen, ákik fogálmunk zsinzs, houl vánnák. De dolgozsunk áz ügyön.

Ő futott, én meg botorkáltam utána, nem éreztem túl fényesen magam. Egy vadállati üvöltés adta tudtunkra a hátunk mögül, hogy Vitéz János uram is magához tért. Valahonnan messziről poliziou-autó szirénázása hallattszott. Azokkal sem szerettem volna összefutni, bár az összefutásról abban a pillanatban inkább csak a nyálam jutott eszembe, a sült citrom még mindig kisértett. Menyecske berántott egy szűk mellékutcába, végigbotorkáltunk rajta. Nem is utca volt, hanem inkább csak egy kis köz, ami átvezetett egy nagy, tágas térre, ami telis-tele volt régi ismerőseinkkel, a mádzsárokkal. Egy hatalmas nagy zsibvásár.
Menyecske egy pillanatra megtorpant, de nekem nem szólt, így sikerült keresztült keresztülesnem rajta.
- Ó, de szíp douloug is áz! - nevettek ránk a mádzsárok. - Mi izs így lettünk ilyen soukán!

Mialatt tündérmesébe illő körülmények közt egymásra találtunk Menyecskével, Pathó uramék sem vesztegették az időt, mint azt később megtudtam. Még azon az éjszakán első fokú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak a Ferihezsen, mikor az Óperencia bejelentette, hogy felszáll, s több száz sóhaj szakadt fel a jó mádzsár keblekből, látva a hajó egyre távolodó lángcsóváját.
Pedig nem mentek messzire. Gyakorlatilag az agglomeráció szélén helyezkedett el az a város, ahol egy jó referenciákkal rendelkező cég vállalta a hajó javítását rövid határidővel, ráadásul még több pap és lelkész is volt a környéken. Kancellár uram gondos mérlegelés után döntött mellette.
A hajót leparkolták, két markos magyar (!) legényt megbíztak az őrzésével, és a javítómunkások felügyeletével, majd felcuccoltak egy gravokamionra, csak a legszükségesebb dolgokat, és elvonultak egy nevesebb hangulatkarbantartó egységbe. Bár a hangulatuk a közelgő frigy miatt nem igazán szorult karbantartásra, már Pathó uram is megbarátkozott a gondolattal, hogy vége a szabad életnek. Azért egy kiadós legénybúcsúhoz ragaszkodott.

Forgott velem a világ. Ez.... ez tragédia. Hogy Pathó uramra és Kancellárva nézve is, az kevésbé érdekelt. De hogy engem nem fognak túlfizetni ezért a korszakalkotó felfedezésért, az nagyon valószínű. És akkor mehetek vissza az egyetemre, olyan rongyosan, ahogy eljöttem, és ugyanazzal a semmi esélyt nem jelentő semmilyen rózsavesszőmmel, amire biztos, hogy nem fog Szemérmetes Erzsók felfigyelni!
De nem adtam fel ilyen könnyen. Újabb és újabb mintákat vettem mindkét helyről, tízszer is analizáltattam mindegyiket, különféle rendszereken futattam keresztül a kintről kapott adatokat. De hiába: az eredmény nem változott.
Lassan derengeni kezdett, hogy itt valaki nagyot vetített 2646-ban, amikor Pathó Örs kérelmezte a nemességet. Nyílván eszükbe sem jutott megnézni a szomszéd sírt, talán akkor nem is volt felismerhető állapotban... És... ha most is ezt csinálnám?
- Már rögzítették a nyilvántartó-rendszerek az eredményeket - világosított fel a számítógép.

- Hát maguk aztán nem vesztegetik az időt - állapította meg Farkas Zoltán Tihamér, a magyarországi turáni nagykövet. - Kevesebb, mint egy napja vannak itt, és máris négy rendőrségi akta van magukról.

- Négy? - csodálkozott Kancellár uram. - Miért négy? Volt az étterem, aztán a hajó feltörése, meg a reggeli félreértés. Mi ebben a négy?

- Van itt még egy, valami Favágóh Edével kapcsolatos. Egy koldus zaklatta a Duna-korzón.

- Abban nem én vagyok a hibás - mondtam.

- Akkor is négy - ragaszkodott a számhoz Farkas Zoltán Tihamér. - De a legsúlyosabb ez a ma reggeli dolog. Hogy jutott eszébe fegyverrel fenyegetni a reptéri biztonságiakat?

- Én nem őket fenyegettem - ellenkezett Kancellár. - Hanem azokat, akik be akartak törni a hajóba.

- De azok borfutárok voltak, csak azt hozták, amit maguk rendeltek! - emelte fel a hangját Farkas Zoltán Tihamér nagykövet.

- Hát miért nem ezzel kezdték? - vont vállat Kancellár.